Minden eszközön használható
Az internet technológiája olyan gyorsan változik, hogy az öt évvel ezelőtti honlapok mára elavultnak számítanak. Az internet nemsokára a karóra segítségével is elérhető lesz. Az egyik megoldás szerint minden fajta eszközre más honlapot alakítanak ki, mint ahogy ezt sokan ismerik a Gmail-nél és a Facebooknál. A hátránya, hogy a kis eszközön a funkciók és a tartalmak egy részét nem teszik elérhetővé.
Az akadálymentes weboldal ennek éppen az ellenkezője: minden eszközön ugyanaz a tartalom és a funkcionalitás. A szakmámban ezt responsive design-nak nevezik. Egyértelműen ez a jövő weboldala. Egyrészt azért, mert egyszerűsége miatt univerzális. Bármilyen eszközön internetezünk, a honlap kinézete hozzáalakul a kijelzőnkhöz. A gombok, linkek, funkciók, alkalmazások ugyanúgy elérhetők a kis iPhone-on, mint az óriási monitoron.
Beszélő képek és feliratozott videók, leírt hangfájlok
Az internetes szabvány már régóta lehetővé teszi minden képhez láthatatlan szöveg elhelyezését. Az eredeti célja az volt, hogyha a böngésző nem tudja megjeleníteni a képet, akkor ezt a szöveget írja ki. Szinte sosem töltik ki. Pedig a vakok és gyengénlátók által használt képernyőolvasó felolvassa a látássérülteknek. A vak feleségem meséli, hogy egy jó szöveg alapján ő bizony el tudja képzelni a képet és megérzi a hangulatát, kapcsolatba kerül vele. Az első cikkemben említett mancsos változat nem tartalmaz képet, pedig legtöbbször azok is lényegesek. Arról nem is beszélve, hogy a keresőmotorok is e szövegből értik meg a képet, hiszen ők sem látnak.

munkát tükrözi. A nő tekintete elrévdezeik, szomorú, viszontagságos életet tükröz. A falusi házból nem látszik semmi, csak egy másik agyagedény, de mégis kifejezi a szegénységet,
amelyben élnek: piszkos kötény a szék támlájára dobva, a köpü, a padló. A kb 10 éves kislány érdeklődve figyeli a vajat, szomorúsága még nem az anyjáé.
Ahogy én is, sokan egyetlen gombnyomással feltesznek egy videót vagy hangfájlt a honlapra. Nem is kell mondanom, már tudjuk: a siketek és nagyothallók ezzel nem tudnak megküzdeni. Hála Istennek rengeteg eszközünk van már a videók gyors feliratozására. A hangfájlokat is le kell írni, ha szeretnénk egy jó honlapot. Sajnos a zenéből kimaradnak így is, hacsak valaki nem tudja költőien leírni a zenét.
Egérmentes honlapot!
Mi egészséges emberek aligha tudjuk elképzelni, hogy azok is tudnának internetezni, akik nem képesek a kezüket használni, vagy csak nagyon kevéssé. Pedig csak egy apró figyelmességen múlik az egész. Az akadálymentes honlap kizárólag billentyűzetről is használható. Ez egyébként a látássérülteknek is fontos, hiszen ők se tudják az egeret használni. Sőt, sokan vagyunk, akik szeretik kerülni, hogy mindig az egérhez nyúljanak.
Ha a honlapot megfelelő szakmai hozzáértéssel készítik el, alapértelmezetten használható egér nélkül, ez nem zavar senkit, csak segít. Általában akkor lesz szükséges az egér használata, ha egy olyan alkalmazást építenek a honlapba, amelynek fejlesztésekor nem volt a kitűzött célok között ez a kritérium.
Összefoglalás
Az akadálymentes honlap nemcsak a fogyatékossággal élő emberek számára teszi lehetővé az internet használatát, hanem mindenki számára jobb.